#Európai Központi Bank

Magyarország ebből a buliból nem maradhat ki
 

Magyarország ebből a buliból nem maradhat ki

Csütörtök hajnalban megszületett a megállapodás, 2014 tavaszától feláll a közös uniós bankfelügyeleti rendszer. A döntés alapvetően formálja át Európa pénzügyi felügyeleti rendszerét, az államok válláról levehetik a bankmentések terhét. Magyarországnak mindenképp érdeke lenne csatlakozni a tömörüléshez, nem maradhatunk ki.

Nagy Gergő Nagy Gergő

Maradt az EKB alapkamata
 

Maradt az EKB alapkamata

Nem változtatott a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa.

MTI MTI

Draghi: csak jövőre lábalhat ki a recesszióból az eurózóna
 

Draghi: csak jövőre lábalhat ki a recesszióból az eurózóna

Az euróövezet még mindig nem került ki a válságból, a legfrissebb adatok szerint a térség gazdasága 2013 második felében lábalhat ki a recesszióból - mondta az Európai Központi Bank elnöke pénteken a Europe 1 rádióadónak adott interjúban. Mario Draghi szerint a költségvetési konszolidációs intézkedések annak ellenére is fontosak, hogy rövid távon gazdasági visszaeséshez vezetnek.

MTI MTI


EKB: növekedni kezdtek a spanyol, görög és olasz bankbetétek
 

EKB: növekedni kezdtek a spanyol, görög és olasz bankbetétek

Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban nőttek a magánszemélyek valamint a vállalatok bankbetétei szeptemberben, a német és francia bankokból viszont több pénzt vettek ki a hónap folyamán, mint amennyit betettek – derül ki az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön publikált adataiból.

MTI MTI

Megállapodtak a görögök a hitelezőkkel
 

Megállapodtak a görögök a hitelezőkkel

Befejezte görögországi munkáját a hitelezők küldöttsége, a trojka; a hitelnyújtási feltételek főbb pontjaiban létrejött a megállapodás, egyes részletkérdésekben azonban folytatódnak az egyeztetések - közölte az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) Brüsszelben szerdán.

MTI MTI



Nem változott az EKB irányadó kamata
 

Nem változott az EKB irányadó kamata

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki, a szlovén fővárosban tartott kihelyezett kamatdöntő ülésén 0,75 százalékon tartotta az irányadó euróövezeti kamatlábat.

MTI MTI

Christine Lagarde: valódi vészhelyzet van
 

Christine Lagarde: valódi vészhelyzet van

Sürgősen cselekedni kell az eurózónában, még mielőtt az Európai Központi Banknak (EKB) az euróövezeti szuverén kötvénypiaci feszültségek feloldására tett szeptemberi intervenciós kezdeményezésének hatásai tompulnak - fejtette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója.

MTI MTI


Draghi: elismerésem Simornak
 

Draghi: elismerésem Simornak

Az Európai Központi Bank elnöke elismerősen szólt Simor András magyar jegybankelnök tevékenységéről, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy azon EU-tagok számára, akik még nem vezették be az eurót, komoly kihívást jelent a fenntartható konvergencia elérése.

hvg.hu hvg.hu


Megvan, kit kell hívni Európában
 

Megvan, kit kell hívni Európában

Az amerikai pénzügyminiszter az elmúlt két évben legtöbbször az Európai Központi Bank elnökét hívta fel az euróövezeti döntéshozók közül, és ezzel a brüsszeli Bruegel kutatóintézet vezetője szerint megvan a válasz az egykori befolyásos amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger örökérvényű kérdésére, hogy kit is kell felhívni Európában.

MTI MTI

Lelombozó hírt közölt az EKB elnöke
 

Lelombozó hírt közölt az EKB elnöke

Aligha várható az év hátralevő részében az euróövezeti gazdasági növekedés fellendülése, de jövőre is gyenge marad a lendület - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön.

MTI MTI

Brit jegybankelnök: nincs garancia az euró megmaradására
 

Brit jegybankelnök: nincs garancia az euró megmaradására

Nincs garancia arra, hogy az euró fenntartható lesz a mostani formájában – mondta csütörtök esti nyilatkozatában a Bank of England kormányzója. Sir Mervyn King, a brit központi bank vezetője a Channel 4 brit kereskedelmi televíziónak adott interjúban úgy vélte, hogy az Európai Központi Bank másodpiaci szuverén kötvényvásárlási programja nem fogja megoldani hosszú távra az euróövezet adósságproblémáit, legfeljebb időt nyerhet a valutauniós döntéshozók számára a hosszú távú megoldás kidolgozásához.

MTI MTI

Nem elég a kötvényvásárlás, a kormányoknak kell lépniük
 

Nem elég a kötvényvásárlás, a kormányoknak kell lépniük

Az Európai Központi Bank (EKB) új kötvényvásárlási programja nem jelent és nem is jelenthet megoldást az euróövezeti válságra, az csak időt ad a tagállamok kormányai számára, hogy végrehajtsák a szükséges államháztartási kiigazításokat - mondta Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke az El País spanyol napilapban vasárnap megjelent interjújában.

MTI MTI

Görögország több pénzt biztos, hogy nem kap
 

Görögország több pénzt biztos, hogy nem kap

Görögország több időt, haladékot kap a nemzetközi hitelezőktől folyósított mentőcsomag törlesztésére, de több pénzt már nem - mondta Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter az Österreich című napilapnak adott interjúban vasárnap.

MTI MTI

Beperelné egy képviselő az Európai Központi Bankot
 

Beperelné egy képviselő az Európai Központi Bankot

Több, mint egybillió eurót adott kölcsön alacsony kamatra a kereskedelmi bankoknak az Európai Központi Bank, de arról nem ad semmilyen információt, hogy kik és mennyit kaptak. A német zöldek most azt fontolgatják, hogy emiatt az Európai Bírósághoz fordulnak – írja a német taz.

hvg.hu hvg.hu

Már az olasz kormányfő is besokallt a megszorításoktól
 

Már az olasz kormányfő is besokallt a megszorításoktól

Olaszország nem fogad el több feltételt az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlásai fejében azokon a gazdaságpolitikai irányelveken felül, amelyekben európai partnereivel már megállapodott - idézte Mario Monti miniszterelnök egy zártkörű konferencián elhangzott kijelentését szóvivője.

MTI MTI